SZÉP NYARUNK LESZ 2010-BEN

Az alábbi bejegyzés nagywouk blogjában látott napvilágot még 2010-ben, ám mivel az oldalt bizonyos hatalmak megsemmisítették, időnként felidézünk belőle néhány megmentett gondolatot – nem mintha különösebben nagyra értékelnénk azokat, inkább csak a nosztalgia kedvéért, ha már az SF Sirató amúgy is egy édes-bús, múltidéző zuga a világhálónak…

* * *

Manapság az időjárás már nemcsak az angolok körében népszerű és mindennapos beszédtéma, hiszen a mind gyakrabban tapasztalható extrém jelenségek már kicsiny hazánk lakóit is mind gyakrabban késztetik heves kifakadásokra. Mindeközben pedig az idősebb korosztályok tagjaitól szinte mást sem hallani, mint hogy bezzeg az ő idejükben a nyár meleg volt, a tél hideg, a világ folyása pedig – legalábbis az időjárás tekintetében – nem adott okot az aggodalomra. De vessünk csak egy pillantást a 32 éve, 1978 novemberében az IPM-ben megjelent cikkre (amely címében szép nyarat ígért nekünk 2010-re), és rögtön szembetűnik, már akkoriban is azon töprengtek az illetékesek, hogy most akkor melegszik, vagy éppenséggel hűl Földünk északi féltekéjének éghajlata… Mi több, a Kultúra című lengyel magazinból átvett cikk szerzője még némi futurológiai előrejelzésre is vállalkozott, és megjósolta saját jövőjének (azaz a mi jelenünknek) várható időjárását is.
Nos, ha valami, hát akkor ez az igazi science fiction!

A meteorológusok 1977-et „az esők és szelek évének” nevezték. A különféle időjárási anomáliák éve volt. De ugyanezt mondták 1976-ról és 1975-ről is, 1974 pedig az évszázad legőrültebb éveként került be a meteorológiai krónikába.
Csak újabban ilyen szeszélyes az időjárás, vagy a régiek is tapasztaltak hasonló anomáliákat? Az idősebbek úgy emlékeznek, hogy hajdanában egyszerű volt az időjárás: „nyáron nagyon meleg, télen nagyon hideg volt”. A múltban is akadtak ugyan meleg telek és hűvös, esős nyarak, de mégiscsak van igazság a fenti nézetben. Mostanság az időjárási anomáliák gyakoribbak. Némelyikük pár napig vagy hónapig érezteti hatását, de van, amelyik évekig. Huzamos „kilengések” például az ismétlődő európai szárazságok, vagy a sarkvidék felmelegedése századunk elején. Tartós anomália az is, hogy az óceáni és a szárazföldi éghajlat határa lassan eltolódik Közép- és Kelet-Európában. Ez a határ az elmúlt száz év folyamán több száz kilométerrel vándorolt keletre, az óceáni éghajlat befolyása ily módon a réginél jóval keletebbre terjed. A meteorológusok feltevése szerint az ismétlődő téli viharok és orkánok szakaszába lépünk. Régebben az északi-tengeri elemi csapásokat okozó nagy téli orkánok évszázadonként csak néhányszor fordultak elő, a legutóbbi 150 évben jóval sűrűbben.
A hurrikánok az Atlanti-óceánon születnek. Európa partjaitól távol. A nyugat-európai országok meteorológusai újabban megállapították, hogy a „viharfészkek” közelebb kerültek földrészünkhöz. A kutatók körében két ellentétes nézet kerül szembe. Az első szerint búcsút mondhatunk az enyhe éghajlat korának, Földünk újabb jégkorszakba lép, vagy már benne is van. A másik, derűlátóbb elmélet szerint a lehűlések csak időszakosak, éghajlatunk általában inkább melegszik. Az utóbbi elmélet hívei emlékeztetnek rá, hogy évszázadunk a legmelegebbek egyike az elmúlt évezred folyamán, a jelenlegi évezred pedig a legmelegebb az elmúlt tízezer évben.
A meteorológusok felfigyeltek a naptevékenység és az éghajlatváltozások összefüggéseire. A naptevékenység 11 éves ciklusának kétszerese több kisebb szakaszra oszlik, és bizonyos szabályszerűséggel befolyásolja az éghajlatot. A ciklus első négy évében az északi félteke éghajlata száraz és kontinentális jellegű, a 4-10. évben jobbára nedves és hűvös az éghajlat, a 10-16. évben csapadékos és mérsékelt, a ciklus végén pedig, a 16-22. évben, meleg és csapadékos.
A 22 éves ciklusokból adódnak az úgynevezett évszázados vagy 80-90 éves ciklusok és a 180 éves ciklus. A naptevékenység ritmusának megfigyelése több mint száz éve folyik. Ennek alapján dolgozták ki a következő két évszázad éghajlatváltozásainak prognózisát. Kiszámították, hogy 1977. és 2000. között az északi féltekén a hőmérséklet kissé csökken. A trópusi övezetben és a déli mérsékelt égövben szárazságok várhatók. 2000 és 2010 között visszatér a melegebb és csapadékosabb éghajlat. 2010 és 2030 között trópusi aszályokra kell számítani, az északi mérsékelt égövben viszont több lesz a csapadék. 2030 és 2050 között általános felmelegedés és több csapadék jellemzi majd az éghajlatot.
Az éghajlat a múltban is sokszor változott, és erre a jövőben is számítani kell. Az éghajlati zavarokat nemcsak a levegő átlaghőmérsékletének változásai okozhatják, hanem más jelenségek is, például a sarki jéghatár eltolódása, vagy az, hogy az örök hó határa lejjebb húzódik a hegyekben. Az elmúlt negyed évszázadban az északi féltekén az átlaghőmérséklet nem egészen 0,3 C-fokkal csökkent. Ez adott okot az új jégkorszakról szóló találgatásokra. A századunk negyvenes éveiben kezdődött lehűlés azonban a hetvenes évek elején véget ért. A hőmérséklet most ismét normálissá válik, és a kutatók hajlamosak átmeneti változásnak és nem állandó tendenciának tekinteni a századunk közepén tapasztalt időszakos lehűlést.
Az amerikai éghajlatkutatók szerint az emberiség növekvő energiafogyasztása miatt a következő 100-150 évben a légkör széndioxid-tartalma csaknem a nyolcszorosára növekszik. Ez a széndioxid-mennyiség ezer évig is megmaradhat a légkörben, ami felmelegedéshez vezet.
Így óriási éghajlatváltozás következhet be. Visszatérünk ahhoz az éghajlathoz, amely mintegy 100 millió évvel ezelőtt uralkodott Földünkön. Egyes klimatológusok szerint ez nagyon is megalapozott kilátás. Kiszámították, hogy 2050 körül az emberiség által mesterségesen termelt hőmennyiség óriási lesz: 7 százalékát teszi ki annak a hőenergiának, amelyet a Föld a Naptól kap!
Hogyan alakul a továbbiakban az éghajlat?
Ha az északi félteke átlaghőmérséklete 2-3 fokkal emelkedik, Európa nagyobb része a mediterrán éghajlati övezetbe kerül, jelentősen északra tolódik a téli fagyok és havazások hatóra. A Balti-tenger déli partvidékének éghajlata olyan lesz, mint jelenleg a Duna menti országoké. Messze északra tolódik el az erdőségek és szántóföldek határa. A szén-dioxidban gazdag légkör a növényzet dús fejlődését segíti elő, s az esőzések is nagyobb arányúak lesznek. Az éghajlatváltozásnak persze kóros hatásai is lehetnek. A felmelegedés folytán például olvadni kezd a sarki jég, és fokozatosan emelkedik a tengerek szintje. De ezeknek az eseményeknek a bekövetkezése számos más tényezőtől is függ, ezért meglehetősen bizonytalanok ebből a szempontból az előrejelzések.                                   (Kultúra - Varsó)

  

AZ ATOM-TÚLVILÁG LEGENDÁJA

A második világháború után, az atombombák ledobását követően világszerte megnövekedett az érdeklődés az atomok világa és a mikrokozmosz iránt. Nem mindenkit elégítettek ki azonban az atommagról vagy az atomhasadásról szóló tudományos beszámolók, és sokan misztikus magyarázatokat kerestek a fizikai jelenségekre, így született meg az atom-túlvilág elmélete, mely szerint a Biblia túlvilágról szóló ismeretei immár elavultak, mert az emberi lélek halhatatlan ugyan, de a test pusztulása után nem holmi égi világba jut el, hanem a mikrokozmoszba, az atomok világába…

Ryan Choi, az atomember

Az embert ősidőktől fogva izgatja a kérdés, hogy mi alkotja az anyagi világot. Hiszen bármilyen eltérő is az egyes tárgyak külső megjelenése, tulajdonságaik között mégis találunk hasonlóakat, ami arra utal, hogy valami közös mégis kell legyen bennük. Az anyagnak erről a közös alkotórészéről szóló első elméleteket a görög filozófusok hagyták ránk, bár már ők is régebbi civilizációk nézeteit használták fel. Anaxagorasz (Kr. e. 500-428) szerint például minden dolog parányi magokból épül fel, amihez Démokritosz hozzátette, hogy ezek a magok (atomok) tovább már nem oszthatók, viszont számuk és alakjuk a világmindenségben végtelen: „Semmi sem történik véletlenül, hanem minden okkal és szükségszerűen van. Semmi sem teremthető a semmiből, és semmi sem pusztítható el és változtatható semmivé.”

Ez a tulajdonképpen materialista elképzelés volt a valósághoz legközelebb álló teória évezredeken keresztül, egészen a huszadik század hajnaláig. Az 1930-as évekre a fizikusok azonban behatoltak az anyag mikroszkopikus világába, iskolai tananyaggá vált az atom szerkezete, és a gyerekek 1943-ban már olyan regényeket olvastak, mint Jeges Károly professzor Utazás az atomok birodalmában című könyve, amit az első magyar sci-fik között tartanak számon. Csakhogy a második világháború végén az atombombák szörnyű pusztítása sokakat rettegéssel töltött el, ami elől csak egy új vallási irányzat kínált menekülést…

Jeges Károly regénye

A nagy a kicsiben

Az új elmélet hívei a keresztény egyházakból kiválva egy atomszekta gúnynévvel illetett vallási csoportot alakítottak, és hamarosan új magyarázatot találtak olyan természetfeletti jelenségekre, mint például a kísértetjárás. Filozófiájukat olyan ismert és népszerű sci-fi történetekkel támasztották alá, melyek a mikrokozmosz világában játszódtak. Ugyanekkor például Magyarországon, ahol minderre nyíltan nem volt lehetőség, röplapokat terjesztettek az ifjúsági közösségekben, így például a Műegyetemen is:

„A Bibliát primitív fokon álló emberek primitív világképéhez szabták annak idején, s ma

már csak arra jó, hogy megrengesse a hívők hitét a szellem öröklétében, s azt higgyék maguk is, hogy a földi forma, a porhüvely halála a lélek halála is egyben. Ma a természettudományok, különösen a fizika és a kémia rohamléptű fejlődése nevetségessé teszi az ilyen bárgyúságokat. Őseink az örök szellem sugallatára megérezték a lélek halhatatlanságának szükségességét. S teret keresve a halhatatlan lelkek számára, a titokzatos, ám látható égi világba helyezték a jobbik felét, a rosszabbat meg a föld alá, ahonnan időnként kénszagú tüzes láva tört a földjeikre. Ám korunk szellemi terméke, a modern tudomány kiszorította a túlvilágot onnan, ahol az sosem volt, s megtalálta ott, ahol annak léte egyedül lehetséges. Mert miért is lennének elhunyt őseink halhatatlan lelkei irdatlan távolságra tőlünk, a messzi égbolton vagy a földmély gyomrában? Itt vannak ők a közvetlen közelünkben, tárgyainkba és saját testünkbe ágyazva, ahol közvetlen sugárzásukkal hatnak az élőkre, vezérlik életüket, kezük munkáját, gondolataik bontakozását.

Nézzétek az atomot! A mikrokozmoszt! Micsoda iszonyú gazdagság! Akár az emberi lélek gazdag sokfélesége. Íme, a tudomány megtalálta a halhatatlan lelkek világát: úgy hívják, mikrokozmosz. Mert mi az elektron? Negatív töltésű elemi részecske. De ez csak a forma. Ez csak lehetőség. Keret az öröklétű nemes lélek továbbélésére. Mi a proton? Az atommag egyik alkotóeleme. De ez csak forma, ez csupán lehetőség. Keret az öröklétű bűnös lélek továbbélésére, mely vagy örökké az atommag poklában marad, vagy megtisztulva megszabadul onnan…”

Elgondolkodva a fenti sorokon, megállapíthatjuk, amit napjaink ezoterikus tanítói is gyakran hangoztatnak. Azt, hogy elődeink, egykor élt családtagjaink, szeretteink és ellenségeink lelkei tulajdonképpen bennünk és körülöttünk bűnhődnek, vezekelnek és magasztosulnak.

A létezés és a túlvilág sosem kerülhet ettől közelebb egymáshoz.