A Torony

A Népszava 1966. február 13-i számában jelent meg az alábbi szösszenet (baktai) szignóval.

Tudjuk persze, hogy nem sci-fi, hanem szatíra, de a fantasztikum kedvelőinek szívét bizonyára megmelengeti az ilyen borongós-szeles időben…

Stark Zoltán gyűjtői szenvedélyének eredményeként tesszük most közzé.

TORONY

A Torony terveit központilag fogadták el.

Borzasztó magas torony volt, alapjától a csúcsáig háromszáz méter, csúcsától az alapjáig másik háromszáz, ennek megfelelően a költségei is duplák. Az volt a hivatása, hogy Csiperke vármegye jobb ellátását biztosítsa a kozmetikai célra is felhasználható kozmikus sugarakkal. (Elfelejtettem említeni, hogy mindez 2265-ben történt, amikor a világűrből érkező sugarakkal kisebb dózis esetén arcmasszázst végeztek, a nagyobb mennyiségekkel pedig átalakították a jégmezőket és narancsot termeltek az Antarktiszon.)

A terveken üveg, acél és abszolutin felépítésű, délceg építmény volt látható. Az abszolutint akkortájt kezdték gyártani, még a Technokol ragasztónál is erősebb volt, kiküszöbölte a széljárást és hajnalban szépen muzsikált. Az is igaz viszont, hogy a magyar abszolutin még nem volt elég abszolút, félni lehetett, hogy a torony esetleg elhajlik, márpedig ettől mindenki rettegett. Külön célprémiumokat tűztek ki elhajlás ellen.

– Randa lesz ez a torony – mondta Csiperke megye vb-elnöke, Jupiter János, helyettesének, Merkúr Mihálynak. (Abban az időben jöttek divatba a kozmikus családnevek.)

– Oltári pocsék – viszonozta a helyettes gondterhelten. – És telehinti ezekkel a nyavalyás sugarakkal a fél megyét. Kinyírja a datolyatermést, aztán megnézhetik a tsz-ben a munkaegységet.

Ez volt a hangulat a toronnyal kapcsolatban a megyeházán.

Galócán, a megyeszékhelyen, alighogy visszatért a fővárosból a helyi vezetés, dühödten ültek össze a helikopterkikötő eszpresszójában.

– Inkább importáltunk volna valami értelmes tervet az Androméda-ködfoltból, vagy csináltattuk volna valami holdbéli maszekkal – verte az asztalt platina aktatáskájával a tanácselnök. – Ez a terv olyan hülye, amilyen csak lehet.

– De a központban már megették – vágta rá a titkár.

– Nem baj, a jövő héten, amikor a részletterveket tárgyaljuk, mindenki elmondja a kifogásait és megfúrjuk az egészet.

El is jött a jövő hét, mert az időnek ez a szokása megmaradt a XXIII. században is. Egymás után szálltak le az atommeghajtású helikopterek a különböző szervek, irányító intézmények küldötteivel, akik már csak azért sem bánták az utat, mert felvehették a már történelmi hagyománnyá vált 31 forintos napidíjat. Jupiter Jánosék a megyén, Plútó Péterék a városnál egyaránt arra készültek, hogy most aztán alaposan megmondják a véleményüket a központi elgondolásról.

– Ki jött a Kozmikus Építési Központból?

– Maga az elnök, Mars Márton – lehelte tisztelettel a kérdésre felelve Jupiter János titkárnője, Vénusz Vali. – Jó kedve van, útközben a helcsin hat forintot nyert ultin a Masszázs Tröszt főnökétől.

– Ez jó jel – sóhajtott Jupiter János. – Talán engedékenyebb lesz és megérti, milyen hülyeség ez a torony, ha Plútó Péterék megmagyarázzák neki.

– Hát nem te mondod meg? – kérdezte a helyettes csalódottan.

– Nem ettem meszet – felelte felettese. – Szidja csak a központi tervet a város. Nekem nem hiányzik, hogy az öreg Mars magával vigye a feljegyzést, hogy pont nekem nem tetszik.

Száz méterrel odébb, a gyönyörű társalgó halványlila fénnyel megvilágított sarkában, Plútó Péterék azt latolgatták: szedje le csak a keresztvizet a toronyról a megye.

– Másfél év múlva nyugdíjba megyek, azt a kis időt rakétán ülve is kibírom – mondogatta magában az elnök. – Legyen csak hős a Jupiter.

– Az értekezletet megnyitom – szólt emelt hangon egy kristályüveg mikrofonba Mars Márton tíz perccel később. – Arról a kitűnő tervről van szó, amelyet az Országot Kozmikus Központ már megtárgyalt és elfogadott. Tulajdonképpen kis részletek tisztázásáról van szó, kérem, fejtsék ki véleményüket. Szerintem csak hozzá kell kezdeni, ez az évszázad építménye.

– Azt hiszem, nagy gyarapodás a megyénknek – fuvolázta Jupiter János.

– Ennél többet már csak a város nyer vele – oboázta Merkúr Mihály.

Még néhány percig beszélgettek, meleg egyetértésben, aztán kikísérték a kedves vendéget.

A helikopter atommotorjai már zümmögtek. Jupiter János kettesben állt a halványzöld masina ajtajában Mars Mártonnal és váratlanul kizuhant belőle a kérdés:

–  És úgy magunk között, elnök úr, valóban olyan jó ez a torony?

– Túrót – alkalmazta a XX. századbeli értékelést Mars Márton. – Magának megmondom, ekkora baromságot papíron már évek óta nem láttam.

–  De hiszen…

Csiperke megye elnökének torkán akadt az ellenvetés. A nagyfőnök megértéssel nézte, megfogta áttetsző rózsaszín üvegből készült felöltője gombját és halkan, bizalmasan duruzsolta:

–  Odafent már megették. Miért éppen én legyek a rossz fiú? Még senkivel sem beszéltem, akinek tetszett volna. De lehet, hogy menetközben majd módosítunk valamit. Ért engem?

A helikopter, mint valami valószínűtlen szitakötő, a magasba szökkent. Az elnök a magasból nézte a tájat, ahol annyi minden megváltozott, és ahol annyi minden nem változott meg.