A szórólap a kiadó Egyperces Képregény című sorozatának darabja, amelyet ajándékként adnak a megrendelések mellé, és amelyről a kiadó honlapján lehet bővebben tájékozódni. A kiadványról viszont az az ismert mondás jutott az eszembe, miszerint ajándék lónak…,mert ha már munkát és pénzt fektet valaki egy ilyen cuccba, akkor többet is dolgozhatna a sztorin. Nem akarok én itt Örkény Egyperceseire hivatkozni, hiszen a képregény esetében elsősorban a szórakoztatásról, nem holmi magvas gondolatok elültetéséről van szó, ám ha már sci-finek (hiszen szuperhősök szerepelnek benne) álcázták ezt a szösszenetet, legalább Frederick Brown vagy Herbert W. Franke apró remekműveit tanulmányozhatták volna a megjelenés előtt. Nem azért, mert e két író személyes kedvenceim közé tartozna, hanem azért, mert ők évtizedekkel ezelőtt megmutatták, hogyan érdemes megírni egy-egy nagyon rövid fantasztikus történetet. Elképzelhető persze az is, hogy a képregény szerzői ellenérzéseket táplálnak a hagyományos történetmeséléssel szemben, de akkor legalább egy poént (agy annak látszó valamit) kisüthettek volna egypecesük végére. Mert mondanivaló nélkül ez nem más, mint egy szórakoztatónak szánt sztori, csakhogy annak meg poén kellene a végére.
Ezek után a Magyar Szuperhős Mesék című képregénysorozattól is elmehetett volna a kedvem, de úgy tűnik, hogy az mégiscsak különb lehet a reklámjául szolgáló szösszenettől. A börzén ugyan nem lapoztam át (nem is láttam, de ez alighanem személyes figyelmetlenségemnek tudható be), a legnagyobb videómegosztón viszont a képregénykedvelő Alteron kolléga egészen jókat mond a 2. számról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése