A hetvenes-nyolcvanas években idehaza úgy tartották, hogy a sci-fi gettóba szorult. A magukra valamit is adó értelmiségiek nem olvasnak sci-fit, mert eleve lenézik a műfajt, kamaszfiúk és alulművelt munkások irodalmának tartják – ahogyan a jelenséget gyönyörűen megfogalmazta Sam J. Lundwall a METAGALAKTIKA 7. számában. Ez persze hamis nézet volt, az évtizedekkel korábbi amerikai állapotokat tükrözte, hiszen ekkorra az SF már nálunk is kinőtte magát az ismeretterjesztő ifjúsági irodalom kategóriájából, és Karinthy Frigyes, Abe Kobo, Italo Calvino, Jorge Luis Borges, Laczkó Géza, Mircea Eliade, Karin Boye és Gera György műveit adták ki (többek közt) a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatában, márpedig ezek aligha nevezhetők könnyen emészthető olvasmányoknak vagy elszabadult kamaszfantáziák ihletet adó táptalajának. Kedvenc korszakunkban aligha kellett elrejteni az SF kötetek borítóit kollégáink elől, ha nem akartuk, hogy megszóljanak szellemi csemegénk miatt.
A sci-fi tehát nem élt gettóban, mert nemcsak az SF klubokba tömörülő rajongókat foglalkoztatta. Bizonyítja ezt az alábbi tudósítás is, mely 1984. szeptember 14-én készült az első hazai SOS Gyermekfalu javára rendezett nagyszabású koncertről. A műsor kerete egy fantasztikus történet volt: űrhajó landolt a színpadon, és tulajdonképpen a belőle kiszálló két földönkívüli „űrgyerek” és földi barátaik konferálásával sorjáztak ezután az előadók az elragadtatott publikum szórakoztatására. A nagyérdemű pedig nem fintorgott, és tudta, hogy bár a műsor gyerekekről, de nem kifejezetten gyerekeknek szólt…
Azt persze nem tudhatjuk, hogy hányan tartották sci-finek, és hányan mesének a világűrből érkezett gyerekek történetét, de ne is akarjunk a kákán csomót keresni. Ezt a feladatot hagyjuk meg a népmesék hőseinek, mi pedig örvendjünk annak, hogy egy nemzetközi összefogással készült produkció lelke már akkor is a science fiction lehetett…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése